RAM OC

  1. Rész: DDR4 Memória OC/optimalizálás Comet lake mellett

 

Szoftverek:

 

Hasznos Linkek:

 

Ahogy ígértem, szintén úgymond szájbarágósan bemutatom, hogy ezt miként érdemes csinálni. Kezdésnek, tudni kell, hogy ezt egy Comet Lake CPU-val fogom megmutatni, tehát a 11-es generációs Rocket Lake -nél egy kicsit más. Ott ügyelni kell a Gear 1 és 2 módra, G1-ben általában olyan max 3800MHz-et érnek el. Felette már a G2 mód kell. Az Uncore freki is jó esetben 4500MHz, pedig ezt emelve szép teljesítményt kapunk. A 8 és 9-es gen szinte teljesen ugyanez, a 11-es generációtól változik.

Mivel hozzá fogunk nyúlni a feszültségekhez, ez is OverClock! Nem szándékozom elmenni az extrém OC irányba, csak egy 24/7-es normál profilt hozok létre, és mutatom meg. Szintén igaz, hogy saját felelősségre, adatokat folyamatosan ellenőrizve csináljuk!

Első, és legfontosabb lépés, hogy találjuk ki, hogy mit akarunk. Ez nagyon fontos, de ehhez hozzájön az adott hardver tulajdonsága is.

Gondolkodtam sokat, hogy milyen legyen ez az írás, arra jutottam, ahogy az életben is, benne hagyom a kudarcokat is. Itt pedig lesz, ok, kicsit durva szó, de igazából a hibahatárig fogunk elmenni, tehát hibákat fogunk látni bőven.

Megegyezik a CPU OC-al, ott is a hibázást keressük, és ha azt tudjuk mikor jelentkezik, tudunk vele számolni. Itt ugyanez lesz, csak sokkal többször.

Nekem egy átlagos 2x16GBRam Dual Rank (DR) 3200MHz CL14 14 14 34-es kit van, ezen fogom mutatni azt a néhány változtatást, amivel már nemcsak számokban mérhető, de érezhető teljesítményt is kapunk.

 

Először röviden:

 

XMP 3200MHz Profil:

VDimm: 1.361V

VCC IO:  1.296V

VCC SA: 1.136V

49/48/46GB/s 49ns

 

https://abload.de/img/9a_xmpkjklg.png
XMP Profil

Ez nem is egy olcsó kategória, ezt tudja. Tehát ez az alap, ehhez kepést nézzük, milyen is lehet.

Itt gyorsan megjegyzem, hogy minden mérés AC 5000MHz, az Uncore (Cache) freki pedig 4700MHz. Ettől nem fogok eltérni, csakis a memória lesz kicsit optimalizálva.

4266MHz Profil:    

VDimm: 1.520V

VCC IO:  1.220V

VCC SA: 1.240V

66/66/64GB/s 36ns

 

https://abload.de/img/10_2h_long_testyjkd7.png
4266MHz Profil

 

Ez lett a végeredmény, némi korrekcióval és „molyolással” ilyet lehet kihozni. Ez egy Samsung b die kit-nél meg benne van a normális kategóriában. Aktív hűtés ajánlott! 45C felett a hibák már a meleg miatt jelentkeznek, nem feltétlen a szoros időzítés miatt.

 

Nézzük meg egy valós tesztben hogyan viselkedik. A Shadow of the Tomb Raider játék rendelkezik egy nagyon jó Benchmark-kal. Videokártyától függetlenül meg lehet mérni a gyorsulást. A lényeg, hogy 1080 lowest grafikával mérjük, így nem fog zavarni a VGA gyengesége.

 

XMP 3200MHz: 239 FPS

https://abload.de/img/9_teszt_tr_xmp3200mekmz.png
TR XMP

 

OC 4266MHz: 278 FPS

https://abload.de/img/8_teszt_tr_4266_fullybjiv.png
TR 4266MHz

 

239 Vs. 278 FPS azért elég szép teljesítmény növekedés. Természetesen az 50x/47x nem változott, ahogy fent említettem. Szinte minden Benchmarkban, ahol van külön CPU teszt, érezhető, mérhető teljesítményt ad a memória OC.  (Timespy, Firestrike, FH5 stb.)

 

Ennyit az előszóról, most kicsit részletesebben.

 

Fő időzítések, (Primary Timings):

 

Tartsuk mindig szem elött, hogy minden véges, az „Elképzelhetetlen sebességet” nem fogjuk elérni. Az elindulás lesz kicsit lassabb, ott több gyorstesztet kell majd végezni. Ahogy az elején említettem, hagyok benne kudarcot is. Türelem kell hozzá, nem 5 perc egy 24/7-es stabil profilt elkészíteni. Nagyon fontos tehát, hogy legyen egy elképzelésünk. Ez nem biztos, hogy sikerülni is fog, mutatom is:

 

A cél egy stabil 4266MHz Cl16 16 16 36. Adtam neki VDimm (DRam) 1.525V-ot, VCCIO 1.28V, VCCSA 1.30V-ot. Ez már elég nagy fesz, de kereséshez ajánlott nagyobbal menni. CPU frekit fixáltam, ne szabályozgasson most, az ráér. Kiválasztottam a 4266MHz-et, feszültségek beállítva, fő időzítések kézzel beírva, minden más AUTO.

Nincs boot… Nagyobb feszültséggel valószínű menne, de ezt kár erőltetni. Egy lépcsőt vissza, 4200MHz, továbbra is a cél a 16 16 16 36. Félsiker, boot után mérhető, de a laza időzítések ellenére hibázik a TM5 gyorsteszten. Ha itt elhasal már, akkor szorosabb időkkel esélytelen. Nem adom fel, bár itt tisztán látszik, hogy nyitni kellene, tehát a megoldás a CL16 17 17 37. De, mint írtam, inkább lépek egyet vissza, de nem nyitok. (Még)

4133MHz Cl16 16 16 36, boot sikeres, gyorsteszt szintén. 4200MHz-en hibázott, úgyhogy ezen a feszültségen eléggé a határon vagyok. Többet nem szívesen adok. Mindenesetre elkezdem az időzítéseket szorítani.  Igy néz ki jelenleg:

https://abload.de/img/220318175511hvklu.jpg

https://abload.de/img/22031817553794jyq.jpg

https://abload.de/img/1_start_4133cl16-16-1ncjb3.png

Jöjjön némi magyarázat azért.

tCL: 16 (CAS késleltetés)

tRCD: 16 (RAS-CAS késleltetés)

tRP: 16 (RAS előtöltés) Ez a két érték (tRCD és tRP) általában egymáshoz kapcsolódik, vagy azonos. Asus lapokon nem is lehet külön állitani.

tRAS: 36 (Ciklusidő) -> tRCD + 20. Ezt később lehet csökkenteni, de sok értelme nincs. A tRFC alá nem mehet.

CR: 2 (Command Rate) Ezt Single Rank moduloknál ill. Rocket Lake-nél lehet CR1-ben is használni. Comet vagy régebbi CPU-nál, Dual Rank moduloknál csak CR2. 

 

Ezek a fő időzítések, (Elsődleges) nagyban meghatározzák a memóriánk sebességet. Igen, az majdnem igaz, amit a netet bújva mindenhol fellelhetünk, hogy minél alacsonyabb, annál jobb. Azért nem kell beleesni a kétségbe, jaj, az XY személy elért 4000 Cl14-et… Teljesen más egy Benchmarkra készült „Benchprofil”, és egy 24/7-es stabil profil. XY profilja nem volt 1.55V-ban maximalizálva, és nem is volt több órás stressz teszten stabil. Tehát egy 4000MHz Cl16 vagy Cl17 igenis szép, nagyon nem kell ezt túlértékelni. A másod es harmadlagos időzítések sokkal fontosabbak, az igazi teljesítményt ott lehet igazán elérni. Ha már van boot, mérhető is, akkor már közel vagyunk. Ugye itt még nagyon laza időzítések (subtiming) vannak, tehát hibamentesnek kell lennie. Ha hibát kapunk a gyorsteszten, vagy frekvenciát csökkentünk, vagy fő időzítést növelünk.

Jó megoldás a tRCD és tRP növelése. Itt röviden a lényeg, hogy a kívánt frekvenciához találjuk meg a hibamentes fő időzítéseket.

 

Másodlagos időzítések (Secondary Timings):

 

Kezdésnek a tRRD_L és tRRD_S (RAS to RAS Delay/activate to activate delay) értékeket fixáljuk. Jónak számít a 6 és 4. Ez lehet 7 és 5 is. Ajánlott tartani a kettes különbséget a short es long között. Sok helyen látni, hogy mindegyik 4, ha stabil maradhat, de nem ajánlott. A 4 a minimum érték, nincs tovább! Szorosan összefügg a tFAW értékkel.

A tFAW (Four Activate Window) A tuti működéshez a tRRD_L érték x4, azaz 6×4=24. Általában elfogadja a tRRD_Sx4-et is, igy tehát 4×4=16. Hosszasan megy a diszkurzus erről, hiszen a low FPS-ekben mérhető. Sokan állítják, hogy a 20 az arany középút. Ilyenkor egy ACT Command kimarad, lassul, de nem hibás.

https://abload.de/img/tfawxfjdt.png

Akkor tesztelem is a profilt, tehát a tRRD 6/4, tFAW pedig 16. Sajnos nem nyert, nagyon határon van az egész, hibázott. Igy megpróbálom a tFAW -ot 20-ra tenni. Itt már siker, gyorsteszten átmegy.

https://abload.de/img/2_rrdfaw20-okgjky1.png

Következő nálam a tCWL. Értéke lehet CAS -3 -tól CAS +1. Megegyező, vagy -1 az ajánlott. Jelen esetben a CAS késleltetés (CL) 16, lap pedig ezt 15-re tette, én ezt el is fogadom es fixálom BIOS-ban. Ezen a ~4000MHz-es frekvencián leggyakrabban 14-16-ig használják. A tCWL fixálása után már lehet a Round Trip Latency és az IO Latency (RTL/IOL) -ket szintén fixálni. Ha esetleg mégis akarjuk a tCWL-t piszkálni, akkor az RTL/IOL mehet vissza AUTO-ra. Asus lapokon van erre egy opció, nagyon hasznos. Az algo-k közt megtaláljuk, egyszerűen Enabled. Meg is tettem, de ritka ronda értékeket lőtt be. Rocket Lake-nél már megszüntették az RTL-t, nincs ilyen, inaktiv!

https://abload.de/img/3a_hibas_rtl-iol-autoyckj5.png

63 61 10 7

A CHB lehet 1, de max 2 értékkel nagyobb a CHA-nál. (RTL) Az IOL-nél max 1 értékkel lehet nagyobb a CHB. Ebből már lehet tudni, hogy ez nem kerek, szívás van. Ilyenkor megoldás, hogy az RTL Disabled, kézzel rendezem az értékeket. Nagyon fontos a manuális RTL-éknél, hogy egyszerre süllyesztem a számokat, méghozzá az összeset. Miután kikapcsoltam, visszaállt az eredeti 65 67 12 13-ra. Ebből tudtam csinálni 60 62 7 8-at. 5 lett a süllyesztés vége.

https://abload.de/img/2203190620139ujlf.jpg

https://abload.de/img/220319062232j6jt7.jpg

https://abload.de/img/3b_hibas_az_egeszv8kmz.png

Ahogy írtam, benne hagyom a kudarcokat is, no nem mind, de ilyen lesz bőven eleinte. Nézzük a szebb oldalát. A 44ns-ról lefaragtunk 4ns-ot. Ehhez 2 dolgot tettem. Egyik a fent reszletezett RTL/IOL, másik pedig a PPD kikapcsolása. Asus lapoknál a PPD ott van, ahol az időzítést állitjuk.

Tehát amikor a Round Trip Latency-t csináljuk, ezeket is tegyük meg:

PPD: 0

tXP: 4

tCKE: 0-5

RTL: Enabled

Ezzel min 4ns nyerhető. Akinek nincs a BIOS-ban PPD, azoknál aktiv a tCKE. Hasonló funkció, ha van PPD, akkor pedig a tCKE inaktív.

Most visszatérek még egy kicsit a 16 16 16 36-os profilhoz.

Adok neki 1.545V VDimm feszt, tRRD 7/5, tFAW 20, es bevetem az egyik trükköt, amit már régebben kitapasztaltam az én hardveremen.

VRef, nem szeretnem nagyon részletezni, a 0.500 a jó érték alacsony feszültségen és frekvencián. Ezt a „középvonalat” el lehet tolni fel és le irányba. Tapasztalatok alapján ez 0.495-0.510 -ig használható. Én tudom, hogy most a 0.505 jól jön. Ezzel érdemes majd próbálkoznia annak, aki erre szánja az idejét.

Hibakódok itt:

  • 2C: VRef túl magas
  • 3E: VRef túl alacsony
  • 3F: RTL hiba, alacsony fesz, helytelen idők

Egy másik trükk, amit még bevetek, az ODT idők. A G.Skill b die moduloknál ezek az adatok kitapasztalt értékek, 99%-ban stabilitást ad.

https://abload.de/img/220319065137frj8k.jpg

Sajnos a rész eredmény ennek ellenére is hibás, itt el kell engedni. Feszültséggel már nem akarok menni, a 4133MHz Cl16 16 16 36 az én CPU és memóriámmal ezen a feszültségen nem valósítható meg. Ezt lehetett tudni már az elején, hiszen a fő időket mindig úgy kell beállítani, hogy az stabil legyen, ne határeset. Viszont rengeteg dolgot leírtam itt ebben a kudarcban, úgyhogy remélhetőleg valakinek akár hasznára is lehet.

https://abload.de/img/3b_hibas_az_egesz_min9xjxb.png

 

4266MHz Cl16 17 17 37

 

A legjobb megoldás most, hogy lazítunk, nyitunk a fő időzítésen. CAS Latency (CL) maradhat, de a tRCD és a tRP értéket növeljük. Ezzel azt is elérem, hogy a frekvenciát is növelhetem, hiszen nagyon megkönnyebbül ezzel a memória. Fel is tekertem 4266MHz-re, beadtam az előbbi értékeket mind, es teljesen hibamentes. 4000MHz felett egyre nehezebb tartani az egyforma értékeket. Csakis a nagyon jó bin kit tud egyenes maradni. Lássuk mi is lett, hol tartunk:

  • CL: 16
  • tRCD: 17
  • tRP: 17
  • tRAS: 37

 

  • tRRD_L: 6
  • tRRD_S: 4
  • tFAW: 16
  • tCWL: 15
  • tCKE: 5
  • PPD: 0
  • tXP:4
  • RTL/IOL: 61 62 7 8
  • ODT: CHA: 80 48 40, CHB: 80 48 40
  • VRef: 0.505

 

Tehát minden ugyanaz, mint az iménti példa, csak lazítottam a fő időkön. Gyorsteszt hibamentes:

https://abload.de/img/4_4266_cl16-17-17-37_6rj3d.png

Innen, mivel igencsak stabil, sima ügy a többi időzítés. Lehet haladni nagyobb lépésekkel, nem feltétlen kell állandóan gyors tesztelni.

tRTP: 6 Olvasási érték, igyekezzünk a 6-ra csökkenteni. Van úgy, hogy 7, vagy 8. 6 a minimum.

Összefügg a tRDPRE értekkel, ami maradhat AUTO.

tWR: 12 Írási érték, tartsuk a 12-t ha lehetséges. Íratlan szabály, ha a tRTP:7, akkor a tWR=tRTPx2, azaz 14. Lényeg, hogy (10) 12-14 körül legyen. Összefügg a tWRPRE értekkel, ami maradhat AUTO. Az normális, hogy megadunk 12-t, de 13 lesz belőle. A tWRPRE -1 korrigálja, de hibát okoz. Maradjon AUTO.

Ez után gyorsteszt, minden OK, tovább.

https://abload.de/img/5_wrrtp4djfo.png

tRFC: tRASx10, ez legtöbb esetben bevált. E két érték együtt csökkenthető. Ez a tábla segít kerek értékekben. Tehát a 4266-nál érdemes a 363-at választani. Samsung b die-nál könnyedén megyünk 400 alá, es kell is. Én bepróbáltam a 320-at, semmi hiba, maradhat.

https://abload.de/img/trfc-tablaiyk8f.png

tREFI: 65535 A b die IC-k minden probléma nélkül tudják ezt az értéket. „minél kisebb a tREFI érték, annál gyakrabban „frissülnek” az adatok az IC-kben. A „frissítés” azért szükséges, mert a RAM IC-ben lévő adatok egy idő után fizikailag lejárnának e folyamat nélkül. Minél gyakrabban „frissítik” az adatokat, annál jobb az adatminőség vagy a helyesség megbízhatósága. A frissítési folyamat során azonban a bankok védve vannak a hozzáférés ellen, és nincs olvasási vagy írási hozzáférés. Ez az oka annak, hogy kisebb a teljesítménye rövidebb frissítési időközönként (alacsonyabb tREFI érték), mint hosszú frissítési időközönként (magas tREFI). A B-Die IC-k tREFI-jét azonban habozás nélkül maximumra (65535) állíthatja. Ha az értéket AUTO-n hagyja, a tábla a frekvencia függvényében kiszámítja az „optimális értéket”. „

Érdemes egy gyorsteszt, hibátlan, tovább.

 

Harmadlagos időzítések (Third Timings)

 

Az igazi teljesítmény innen érhető el. Nem szeretnék regényt írni, neten rengeteg leírás van, érdemes rászánni az időt.

tRDRD_dg: 4 Olvasási értekért felelős, mindig 4!

tWRWR_dg: 4 Írási értekért felelős, mindig 4!

 

tRDWR_sg: Illik 10-15 között lennie. Alacsonyabb jobb!

tRDWR_dg: Illik 10-15 között lennie. Alacsonyabb jobb!

tRDWR_dr: (Csak a Dual Rank Modulnál kell, amúgy 0) Illik 10-15 között lennie. Alacsonyabb jobb!

tRDWR_dd: (Csak a 4 dimm moduloknál kell, amúgy 0) Illik 11-16 között lennie. Alacsonyabb jobb! (SG +1)

_dr ” a ” Different Rank Timing

_dd ” – a ” Different Dimm Timing

A tWRRD_sg és tWRRD_dg

tWRRD_sg képlete mindig = ” tCWL ” (CAS írási késleltetés) + 6 + tWTR_L
tWRRD_dg
képlete mindig = ” tCWL ” (CAS írási késleltetés) + 6 + tWTR_S

Példa:
Szeretnénk ” tWTR_L ” – ” 7” és ” tWTR_S ” a ” 2 „-t,
a ” tCWL „-ünk (CAS írási késleltetés) tegyük fel, hogy ” 15 ” (mint most például)
, akkor a ” tWRRD_sg ” ” 28 „, a ” tWRRD_dg ” esetén pedig 23 ” -nak kell lennie.

A tWTR értékek maradhatnak AUTO-n, legtöbb lap ezt megteszi. Ha nem, akkor kézzel kell egyszerre!

Ezek a fontosabb tudnivalók. Itt ajánlott több teszt is, szinte minden változtatás után.

Nekem sikerült hibamentesen mindenhol elérni a minimum érteket, ilyen lett:

https://abload.de/img/6_mindenwfjg0.png

A tRDRD_sg és a tWRWR_sg értékeket direkt nem vittem lejjebb, mert VDimm-et lehet spórolni. Lehet 6-ot is adni, de az többe kerül.

A tRAS-t lenyomtam 32-re, igy is hibamentes.

https://abload.de/img/6b_tras32m6jpj.png

Kikerestem a legalsó feszültségeket, ahol nagyjából stabil. Ehhez kell a GSat is, ugyanis a VCCIO és SA feszeket az tudja tesztelni.

VDimm: 1.52V

IO: 1.22V

SA: 1.24V

https://abload.de/img/7_gyors_tesztwaj7y.png

Igazából ennyi, jöhet a hosszú stressz teszt, most 1 óra TM5 usmus, és 1 óra GSat. Az usmusban a ciklusok számát átírtam 8-ra, az kb. 1 óra itt DDR4 32 GBRamnál. Annyi elég. 1 óra Prime95 Large FFT is ajánlott, természetesen AVX nélkül. E 3 teszten átmegy, garantáltan nem lesz gond. TM5 önmagában nem elég!

https://abload.de/img/10_2h_long_test1pk5v.png

Összehasonlításképp, az eredeti XMP Profil:

https://abload.de/img/9a_xmpkjklg.png

Vélemény, hozzászólás?